Fogyókúra, stresszkezelés, biorezonancia
Kezdőlap Magamról Termékek Vendégkönyv Blog Kapcsolat Bejelentkezés
Egészségügyi állapotfelmérés

Kedves érdeklődő!

Tósa Tímea vagyok. Természetes gyógymódokkal, parapszichológiával foglalkozom, az emberi test- lélek, szellem összefüggéseit kutatom és folyamatosan tanulom immár tíz éve.

1981. február 12-én születtem Ózdon. Anyukám szerint már óvodás koromban sem voltam „mindennapi" :) komolyabb gondolkodású kislány voltam, mint a velem egykorú gyerekek. Spirituális körökben ezt úgy szokták mondani: „öreg lélek". Mikor megkezdtem a természetes gyógymódokkal, és a lélek betegségeivel kapcsolatos tanulmányaimat, ez azonnal fel is tűnt csoporttársaimnak... Minden iskolában én voltam a legfiatalabb, sokszor csodálkoztak idősebb osztálytársaim, hogy-hogy ilyen fiatalon érdekelnek engem ezek a komoly dolgok? Általában ugyanis később érnek meg az emberek erre.

Nem tudom.. számomra ez teljesen természetes, és nem kétséges,hogy nekem ezt kell csinálnom, ez feladatom és a hívatásom. Célom, hogy a megszerzett tudást birtokában segítsek az embereknek életük jobbá tételében, segítsek nekik gondolkodásuk átalakításában, egy-egy betegség megértésében, legyőzésében.

Szerető családban nevelkedtem, már gyerekként is fontos volt számomra az egészség, a mozgás, a sport, a vidámság, nevetés és a harmónia.

Mint a legtöbb gyerek, én is tervezgettem, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Általános iskolás éveimben állatorvos akartam lenni, majd középiskolában jogi egyetemre készültem. Harmadik év után viszont ez megváltozott. Azon a nyáron dolgoztam egy kis női fitneszteremben, és rengeteg egészséggel kapcsolatos irodalmat olvastam, és természetesen, rendszeresen edzettem. Ekkor alakult ki bennem az elhatározás, hogy hagyom a jogi pályát, és az egészséges életmóddal, sporttal és táplálkozás-tudománnyal akarok foglalkozni, professzionális szinten. Azt még ugyan nem tudtam, hogy szüleim mit fognak ehhez szólni, és hogy pontosan milyen iskolák kellenek ehhez, csak 100%-os biztonsággal éreztem, hogy ez az utam, ebben kell megvalósítanom önmagam. Szerencsémre aztán nem szóltak bele... azt mondták, csináljam azt amihez kedvem van, hogy örömömet leljem a munkámban, csak tanuljak.

Így középiskola után jelentkeztem a Fitnesz Akadémiára, ahol elvégeztem a testépítő edzői szakot. Közben úgy alakult az életem, hogy lehetőségem nyílt egy saját fitneszterem nyitására. Ezt 7 évig üzemeltettem és dolgoztam benne aktívan, mint edző, táplálkozási tanácsadó és üzletvezető. Edzői karrierem mellett kezdtem el foglalkozni természetes gyógymódokkal, és végeztem el az Egészségügyi Továbbképző Intézet hivatalos természetgyógyász iskoláit, a kínai medicinára épülő Akupresszúra, és Fül-akupunktúrás addiktológus szakot.

Ezután következtek az Alternatív Természettudományi Szabadegyetemen a parapszichológiai szak.

Úgy érzem, hogy ennek a 10 évnek a tudása és tapasztalatai szükségesek voltak ahhoz, hogy ma eredményesen tudjak segíteni a hozzám fordulóknak.

A tanulásnak azonban még nincs vége! Folyamatosan járok továbbképzésekre, és minden vendégemtől tanulok, hiszen nincs két egyforma ember, egyforma szervezet és egyforma eset. Eddigi tanulmányaim és tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy minden fizikai tünetnek, betegségnek van egy lelki, érzelmi vetülete. Ezért is ástam mélyre magam a Bach-virágterápia világába és végeztem el egy rendkívül átfogó, féléves tanfolyamot. A virág-eszenciák segítenek a mélyen, akár tudatalattiban megbúvó sérülések, fájdalmak, félelmek oldásában, ezáltal a lelki eredetű testi elváltozások, betegségek gyógyításában is.

Véleményem szerint igen fontos, hogy kellő hangsúlyt fektessünk a prevencióra. Sajnos elég kevesen gondolkodnak így, akkor kapkodnak fűhöz - fához, mikor már kialakult a betegség és baj van. Pedig a bajt megelőzni, az egyensúlyt, harmóniát helyre állítani sokkal könnyebb, mikor még csak a probléma elején járunk. Ezért is nagy szerelem számomra a biorezonancia diagnosztikai és terápiás módszer, mivel ennek segítségével már a betegség kialakulása előtt képet kapunk a szervezet egészségi állapotáról és kezelni tudjuk azt.

Első alkalommal az állapotfelméréseket a Nelson féle Scio biorezonanciás módszerrel végzem. Ez komplex képet ad szervezetünk fizikai, lelki és energetikai állapotáról egyaránt. Ezek tudatában tudunk tovább lépni a gyógyulás felé vezető úton, és kiválasztani a leghatékonyabb természetes módszert, mellyel újra harmóniába hozhatjuk testünket és lelkünket egyaránt.

 

"A legnagyobb hiba, amit az orvosok elkövetnek, hogy a testet anélkül próbálják meggyógyítani, hogy az elmét is gyógyítani próbálnák. Pedig az elme és a test egy, és nem szabadna külön kezelni." (Platón)

 

"A kialakult betegséget kezelni olyan, mintha az ember akkor kezdene kutat építeni, amikor már megszomjazott." (kínai szólás)

 

"Az emberek nagyon fontosnak tartják a tulajdonukat. Csak a legjobb olajat töltik a kocsijukba, gyönyörű bútorokat vásárolnak, miközben a legolcsóbb, legrosszabb minőségű ételt eszik. Mert a mai ember néha többre becsüli a tárgyait, mint a tulajdon testét vagy az életét.

 

Puszta mechanikai szempontból az emberi test, mint tudjuk, bámulatos, nincs hozzá fogható a készáruk világában. Már az ésszerűség kedvéért is jobban kellene törődnünk vele, mint a többi anyagi dologgal."

(Paul Pitchford - Gyógyító táplálkozás)

 

Ha úgy érzi, tudok Önnek bármiben segíteni, kérem forduljon hozzám bizalommal az elérhetőségeimen.

 

"A legjobb orvosok: dr. Elégedettség, dr. Higgadtság és dr. Jókedély." :)
(C.H. Spurgeon)

 

Mindenkinek jó egészséget, és harmonikus, boldog életet kívánok!

 

 

 

 

Bejelentkezés

Egyéb szolgáltatások

Egészségügyi állapotfelmérés Táplálkozási-életmód tanácsadó Mágneses-elektro akupunktúra Komplex fogyókúra program Egyéni edzésterv készítés Nőgyógyászati problémák Gerincfájdalom Ízületi gyulladás

Hírlevél

Ha szeretnél értesülni legfrissebb híreinkről, akciós ajánlatainkról, iratkozz fel hírlevelünkre!