Fogyókúra, stresszkezelés, biorezonancia
Kezdőlap Magamról Termékek Vendégkönyv Blog Kapcsolat Bejelentkezés
Egészségügyi állapotfelmérés

Szeretettel üdvözlöm honlapomon!

Tósa Tímea vagyok. Természetes gyógymódokkal, parapszichológiával, az emberi test, lélek és szellem összefüggéseivel foglalkozom.

Többen kérdezték, hogy miért Egészség recept lett a weboldalam címe...

Egy kedves barátnőmmel épp a Dalai Láma előadására igyekeztünk, mikor útközben azon gondolkoztam: mi lenne az a név, ami a legjobban érzékelteti mindazt, amit a hozzám fordulóknak nyújtani szeretnék. Ekkor pattant ki barátnőm fejéből, hogy legyen egészség recept!

Rögtön megtetszett, hiszen én a vendégeimmel folytatott beszélgetések és egészségügyi állapotfelmérés alapján adok mindenkinek egy személyre szabott receptet. Ki hogyan tudna meggyógyulni, hogyan tudná a szervezetét újra harmóniába hozni testi-lelki szinten egyaránt. Ezután természetesen már mindenkinek a saját döntése, hogy ebből mit főz meg magának, és mit tart be belőle. Én mutatom az utat, adom az irányt, a segítséget, fogom a kezét, de mindenkinek saját magának kell végig mennie ezen az úton. Saját maga kell, hogy megtegye ezeket a lépéseket egészsége, gyógyulása és boldogsága érdekében.

Az biztos, hogy sokan vagyunk már, akik "együtt főzünk"...

Akik elég ügyesek, nyitottak és erősek voltak, ma már maguk mögött tudhatják a fájdalmat, a szomorú perceket, könnyeket. Meggyógyultak. Azóta boldogan és mosolyogva ébrednek, néznek a jövő elé, veszik az újabb és újabb akadályokat, tanulva a leckékből.

Ezúton is köszönöm a bizalmukat/bizalmatokat, és boldog vagyok, hogy segíthettem. Csak így tovább!

 

Problémáink, betegségeink 80-90%-a lelki eredetű! Nem véletlenül kapjuk őket. Mindegyiknek van egy üzenete, amit ha megfejtünk, feloldunk, akkor megértjük, miért történik ez velünk.

Szolgáltatásaim:

  • Biorezonanciás egészségügyi állapotfelmérés és kezelés
  • Bach virágterápia
  • Fül-akupunktúra
  • Fogyókúra tanácsadás, méregtelenítés
  • Mágneses-elektro akupunktúra
  • Masszázsok
  • Táplálkozási és életmód tanácsadás
  • Hormon tanácsadás
  • Nőgyógyászati problémák
  • Személyre szabott edzésterv és diéta

Az alábbi területeken rendelkezem nagy tapasztalattal:

  • Ízületi gyulladás és más ízületi problémák, fájdalmak:
    Megkeressük mi okozza a gyulladást, milyen méreganyagok vannak lerakódva az ízületekben. Ha a kiváltó okot megszüntetjük, kitisztítjuk, megszűnik az ízületi gyulladás is.
  • Méregtelenítés, fogyókúra:
    Az elhízás, a túlsúly okainak feltárása. Megnézzük milyen a hormon háztartás, milyen méreganyagok, gombák, paraziták stb. vannak a bélrendszerben. Milyen a bélflóra, a felszívódás, vannak-e enzim hiányok, milyen az anyagcsere, és ezek alapján egy tudatosan felépített méregtelenítő kúrát dolgozunk ki személyre szabva.
  • Emésztő rendszeri problémák:
    Puffadás, fájdalmak, anyagcsere problémák okainak megkeresése.
    Személyre szabott kúrával helyre állítjuk a hiányosságokat, a normál bélflórát (emésztő enzimek, jótékony baktériumok, felszívódást segítő anyagok).
    Kitisztítjuk az oda nem való toxikus anyagokat, kórokozókat. Helyre állítjuk az egyensúlyt.
  • Candidiázis és a nehézfémek összefüggése:
    Ahol magasan van candida gomba a szervezetben, ott biztosan van nehézfém, amalgám is. Miért nem szabad candida tisztítást csinálni anélkül, hogy a nehézfémekhez ne nyúlnánk, és mit okoznak ezek a szervezetünkben?
    Azoknál az embereknél is ez a probléma áll fent, akiknek például van nagyobb túlsúlyuk, de csak pár kilót tudnak fogyni.
  • Nőgyógyászati problémák:
    Fertőzések, gyulladások megszüntetése. Ciszták, rossz citológia, hormonális problémák természetes gyógymódjai.
  • Tápanyag hiányok és a hiányosságokból eredő problémák megoldása:
    A biorezonanciás géppel megnézzük mely vitaminok, ásványi anyagok, aminosavak, enzimek stb hiányoznak, és bemérjük, beteszteljük az Ön szervezetéhez, hogy Önnek mi az ami 80-100%-ban felszívódik, mert azokat érdemes szedni, és azokkal lehet jó eredményeket elérni. Lehet jó minőségű egy termék, de nem mindenkinek jó ugyanaz. Illetve sokszor a bélrendszer nem megfelelő felszívódása miatt  kell mellé szednünk  probiotikumot, vagy enzimet stb, hogy megfelelően tudjon hasznosulni.

 

Szívesen válaszolok kérdéseikre, forduljon hozzám bizalommal az elérhetőségeimen.

 

Mindenkinek jó egészséget, és harmónikus, boldog életet kívánok! :-)

 

Bejelentkezés

Egyéb szolgáltatások

Egészségügyi állapotfelmérés Táplálkozási-életmód tanácsadó Mágneses-elektro akupunktúra Komplex fogyókúra program Egyéni edzésterv készítés Nőgyógyászati problémák Gerincfájdalom Ízületi gyulladás

Hírlevél

Ha szeretnél értesülni legfrissebb híreinkről, akciós ajánlatainkról, iratkozz fel hírlevelünkre!